• dianapanczel

A terepfutók karácsonyfája

Updated: Mar 5, 2019

Futópajtik! Boldizsár, a terepfutók karácsonyfája titeket is vár még az újév beköszöntéig. Látogassátok meg, vigyetek elemózsiát, elhasznált futócipőt, plédeket, melyeket az erdő lakói fel (és el) tudnak használni.

És! Ha már eddig eljutottatok, beszámoló nélkül nem ússzátok meg. A mai látogatásom a karifánál ugyanis olyan katartikus futóélményt eredményezett, hogy megosztom veletek is.

Hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam egy merészet, nosza, csattogjunk ki az erdőbe futni, még egyet idén utoljára, és kössük is össze egy boldizsározással. Gyorsan végigpörgettem a fejemben a képzeletbeli telefonregiszteremet, tök feleslegesen, mert egyértelmű volt, hogy ma (is) egyedül fogok útnak indulni.

Jó kis futika lesz ez, nem túl tempós, mert az oldalamon lévő vágott sebből a doki még nem szedte ki a varratokat, és nem akarom szétizzadni. A Fenyőgyöngyéhez érve már kicsit olyan érzésem van, mintha valami áldozati szertartásra sietnék, bár se fél vadkan, se szüzek vére nincs nálam (sajnos magamat se tudom feláldozni), így csak a kajával, csokival és futócipővel telepakolt zacsit csapom a hónom alá, és uccu neki a hegynek. (Miért zacsi? Normális vagyok? Hátizsák kellett volna, de mindegy.) Szikrázó napsütés, a cipőm talpa picit csúszkál a sárban – kár, hogy nem cuppog és ragad, azt szeretem -, ujjaim között a szatyorban sorra roppannak össze a csokimikulások.... Kicsit szégyellem magam, de van még ott más is, max a mikiket betolom én.

Úgy döntöttem, teszek egy kis kerülőt az Árpád-kilátó felé, majd utána veszem az irányt a fenyőfához. Ezt az elhatározásomat az első 500 méter után bánom meg, az oldalamon ide-oda csúszkál az a nyamvadt zacskó (miért, miért is zacskó??), de nem baj, tegyünk egy kis vargabetűt, legalább erősödik a karom. Az erdő nyugis, csak a kirándulók neszezése és a kisgyerekek kacaja szakítja meg a csendet.

Felérek a Kecske-hegyre, a nap ezer sugarat szór a keresztre, mögötte megpillantom a feldíszített fát, alatta egy Aldis bevásárlószatyorral (annyira fasza, hogy más is zacskóval érkezett💪). Hirtelen büszkeséget érzek: basszus, én is közéjük tartozom, ezek közé az emberek közé, akik elzarándokolnak az erdőbe feldíszteni egy fenyőt, és alápakolják az csomagjaikat. Ez a gesztus annyira szép, annyira szívet melengető, hogy elpityeredek a meghatottságtól. (Mindenkinek óriás puszipacsi, aki ott járt, felaggatta a maga kis díszét, és vitt valami apróságot ajándék gyanánt.)

Ezután veretem tovább, koncepció nélkül, csak a futás öröméért, egyszerűen annyira élvezem most, mintha két centivel a föld felett repkednék (így talán kevésbé trappolok, vagy legalábbis szeretném ezt hinni).

A zöld körön elkeveredek az Újlaki-hegyre, az egyik kedvencem a Budaiban, de fogalmam sincs, miért. Most, ma viszont biztos vagyok benne, miért vetődtem arrafelé. A látványért. Sírásroham part II. Lélegzetelállítóan gyönyörű kép tárul elém, ahogy a felhők között átszűródik a napfény, sugaraival bevonja a környező hegyeket, és a kicsit párás fényben fürdő tájon végignézve megint azt érzem, amit gyerekkoromban mindig, ha hasonló élményben volt részem: ott van Isten. Ahogy folynak a könnyeim, már tudom, hogy ez az én kis hálaadó futásom. Annyi mindent veszek magától értetődőnek. Nem kellene. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, hogy ezt a gyönyörűséget láthatom, a családomnak, akik vigyáznak a pulyácskáimra, ha nekem sürgősen fontos futkároznivalóm akad a hegyekben, a barátaimnak, akik elnézik, ha egy verseny miatt lemondok egy rég megbeszélt találkozót, és annak a fiúnak, aki idén februárban először elrángatott az erdőbe futni, engem, a megrögzött aszfaltfutót. Mert nekem azóta ez terápia, az életem egy nagyon lényeges része, ami ha nem lenne, üresebbnek és kevesebbnek érezném magam.

És itt, ezen a ponton, amikor tetőfokára hágnak az érzelmek, eszembe jut, hogy nyáron láttunk egy faszit, pucéran rótta a kiliket a Budaiban a gázvezetéknél. Akkor arra gondoltam, baszki, ő aztán kimaxolja, kívül-belül meztelen. Ha futsz, meztelen vagy. És ez adja a tökéletes szabadságot. Hát ezért (is) futok én.

Gondolataim csak azért nem cikáznak tovább, mert elkezdek fázni, így villámgyorsan hegynek lefelé veszem az irányt, és...

... ahonnan elindultunk: Futópajtikák! Ha tehetitek, tegyétek tiszteleteteket minél többen a terepfutók karifájánál, hátra van még pár nap az évből. Amúgy is annyira faszagyerekek vagytok, meg hát jót tenni jó. Meg hálát adni is. (P.S. Ha valaki tudja a meztelenül futkározó pasi elérhetőségét, lécci küldje el nekem😂)

Szanaszéjjel taposott futócipőket, könnyesre nevetett (és/vagy kisírt) szemeket, kiegyensúlyozott lelket és felejthetetlen pillanatokat kívánok nektek az új évre!









35 views